A New York-i hardcore punkporond legfontosabb csapata, a nyolcvanas évek elején alakult veterán Cro-Mags, akiknek debütáló nagylemeze, a nálunk is igen kersett „The Age of Quarrel” a 86-os esztendő egyik legjobb albumának számított. Háromévi szünet után a tavalyi év végén tértek vissza egy újabb bivalyerős vinilcsodával, a „Best Wishes” c. albummal. Akiknek még nem reccsent meg az állcsúcsa a Cro-Mags vitális zenei ökölcsapásaiba, legott rohanjon a legközelebbi lemezboltba: a Cro-Mags Mike Tysonnál is gyorsabban fogja kiütni!

   A basszusgitáros énekes Harley szorítósegédjei: Doug Holland gitáros, (ex-Kraut) Parris Mitchell Mayhew gitáros és Pete Hines dobos, (ex-Murphy’s Law) .

Mr. Flanagennel pofozkodtunk.

Még mindig hardcore zenekarnak tartod a Cro-Magsot?

Természetesen. A többi hardcore csoportot nem tartom igazán annak. Számomra a hardcore valóban hard, keményet jelent, és a mai HC bandákról ez nem mondható el.

Milyen értelemben?

Zeneileg. Amelett én az agresszív előadókat kedvelem. Napjainkban a HC együttesek így gondolkodnak: „Hardcore-t játszunk, tehát úgy kell szólnunk mint a Negative Approach, a Minor Threat vagy a Bad Brains.” Én sohasem akartam, hogy a zeném másokéra hasonlítson, azért különbözik a Cro-Mags mindenkitől, ezért ilyen heterogén a közönségünk.

Miért kell a Cro-Mags-nak olyan mulya heavy metál zenekarokkal fellépnie, mint a Hades vagy a Destruction?

Ez nekünk nagyon hasznos, mert ezek a zenekarok egy teljesen más közönséget hoznak be a koncertekre, amely publikum nem húzza fel az orrát, ha meghall minket. Klassz. Nem érdekes, hogy kinek milyen hosszú a haja, ha szereti a zenénket és eljön az előadásra. Egyébként nem mi szervezzük a koncerteket. Igen sok metálbandával lépünk fel együtt és pompásan érezzük magunkat. Szeretem lemosni a metálzenekarokat a színpadról, a hardcore-t ez még jobb színben tünteti fel. A csapatok megkapják a lehetőséget, hogy lezenéljenek” minket a pódiumról. Ki gondolta volna, hogy megéljük azt a napot, amikor metálzenekarok melegítik be a közönséget hardcore csoportok előtt. Erre büszke vagyok.

 Miért hagyta ott az együttest John Joseph énekes?

Azért, mert nem tetszett neki, ahogyan a menedzserirodánk, és a lemeztársaságunk intézte a dolgokat. Úgy érezte, hogy kiraboltak bennünket. Egyébként így is volt Nem bírta tovább.

Valóban Krisna követője vagy?

Hiszek Istenben, és próbálom a Krisna-tudatosságot gyakorolni. Az összes vallásos között, akikkel alkalmam volt találkozni, a Krisna-hívőket találtam a legőszintébbnek, és a legtudatosabbnak. Mindig úgy éreztem, hogy van  egy magasabb tudatosság, amit elérhetek és mindig tudtam, hogy van egy megfoghatatlan erő, ami a lépteimet irányította és védelmezett egész életemen át. Hét évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a mozgalommal. Kezdetben nem is állt szándékomban Krisnás lenni, csak eljártam a konyháikra enni, mert vegetáriánus vagyok és nagyszerű ételeik voltak. Aztán szép lassan megismerkedtem az eszméikkel is. Ami az eszméiknél is jobban lenyűgözött, hogy amilyen kiegyensúlyozott, rendezett az életük és milyen harmónia veszi őket körül.

Mi a véleményed arról, hogy a vegetáriánizmus  milyen felkapott lett?

Ha valaki az én példám ösztönözésére felhagy a húsevéssel, nagyon boldog leszek. Pózolnak-e vagy sem – kivagyok én, hogy elítéljem őket ezért? Ez mindenkinek a személyes ügye.

Mi a hardcore punk? Olyan emberek mozgalma, akik nem fogadják el amit a társadalom rájuk erőltet. Hogyan lázadsz fel ez ellen? Iskolába jársz, anyukád házban laksz, mulatságos frizurád van, és közben zabálod a hamburgerüket, amiért állatok milliót mészárolják le. Kik Az igazi lázadok? Netán azok, akik azt mondják: „Jaj, de vagány gyerek vagyok, mennyi nőt meg tudok kefélni. Rocksztár vagyok. Addig kefélek, amíg le nem esik a farkam valami ronda betegségtől.” Ezek?! Mitől vagy olyan vagány? Attól, hogy nálad több sört nem tud meginni senki? Mitől vagy olyan vagány? Attól, hogy döghúst zabálsz, ami rohad a beleidben, amitől nem tudsz rendesen szarni? A marhahús méreg, bármelyik doktort megkérdezheted. Én tovább megyek: eegyáltalán nem eszem húst. Ki az igazi lázadó? Az aki bizarr ruhákat ölt és partnerükké válik a kibaszott játékaikban? Vagy, aki kiszáll a játszmából, mert rájött hogy mire akarnak bennüket rávenni?!? Azért, mert gyerekkorod óta állati húst zabálsz jogot szertél arra, hogy legyilkold őket? Ugye nincs, de még  csak nem is gondolkodtál ezen? Azért, mert a szüleid vacsora után bort isznak, úgy gondolod, hogy helyes tajtrészegre innod magad és kiokádni az agyadat?!? Azok az igazi lázadók, akik vezérükké Isten fogadják. Akik a lelki életet többre tartják a materialista életnél. Akik nem hordják senkinek a képmását magukon, nem próbálnak részévé válni valaminek, amitől többnek érzik magukat. „Kemény gyerek akarok lenni, úgyhogy skinhead leszek.” Vagy „Én békésebb fajta vagyok, mohikánra vágatom a hajam és békepunk leszek.” Az emberek nem tudják, mit éreznek. Nincsenek tisztában azzal, hogy mit keresnek. Olyan embereket, keresnek, akikkel azonosulni tudnak. A lényeg az, hogy mindenki szolga. Mindannyian szolgálunk valakit vagy valamit: a főnökünket, a feleségünket, a szüleinket, vagy csak az érzékszervünket, a tökünket, a nyelvünket. Mindig szolgálsz valamit. Arra teremtettünk, hogy szolgáljunk.

  Csak azokat látom maradéktalanul elégedettnek és boldognak, akik birtokában vannak valamilyen hitnek: mindegy, hogy az egy hegyormon üldögélő buddhista vagy magányos szerzetes az erdő mélyén.

  Nem vagyok bűn nélkül való. Nem is akarom elhitetni ezt senkivel, de tudom, hogy földi létünk nem csupán, evésre, alvásra, párosodásra és védekezésre korlátozódik. Mi az élet célja? Csak azért élünk, hogy belecsússzunk a skatulyába: „Családot alapítok, ledolgozom a napi nyolc órát és közben elfelejtem, hogy mi az élet értelme, mert küszködök, hogy kijöjjek a fizetésemből. Úgyhogy a nap végén hazaérek, bekapom a vacsorám és talán megkefélem a feleségem, ha maradt még annyi energiám.” Idősebb korában az ember megcsontosodik, amíg fiatalok vagyunk, használni kell az eszünket és produktív tevékenységet kell folytatnunk.

Készült 1990